KÁRPÁT-MEDENCEI CSALÁDSZERVEZETEK SZÖVETSÉGE

Együtt könnyebb...

Ung – vidéki biciklitúra a KMNE szervezésében

2025. május 2.

2025. április 26.

A Kárpátaljai Magyar Nagycsaládosok Egyesülete számos kulturális és közösségépítő alkalmat rendez tagjai számára, emellett pedig hangsúlyt fektet olyan programok szervezésére is, ahol a sport és a testmozgás kerül előtérbe. Ezúttal Ung-vidéken gyűltek össze a nagycsaládosok egy közös kerékpártúrára, kihasználva a szép tavaszi időt. 

A Szürte – Palágy – Gálocs – Sislóc - Tarnóc útvonal nevezetességekkel is szolgált, köztük a gálocsi és a palágykomoróci református templom, amelynek történelme a 13. századig nyúlik vissza.

A biciklitúra célja az aktív kikapcsolódás és a családok közös élményszerzése volt. A résztvevők lelkesen teljesítették a kijelölt útvonalat, amelyet gondos előkészítés előzött meg. 

Szabó Levente programfelelős, KMNE tag, aki az MCC Kárpátaljai Vezetőképző hallgatójaként tanulmányai során kiemelten foglalkozik közösségi projektek tervezésével és megvalósításával is hangsúlyozta, hogy a mozgás mellett fontosnak tartották a kapcsolaterősítő együttlétet is. 

 A rendezvényre gyerekek és felnőttek egyaránt jelentkeztek, mintegy negyven fő. Sokan közülük először vettek részt hasonló kiránduláson, így számukra különösen izgalmas és emlékezetes volt az együtt eltöltött minőségi idő.

 

A program lebonyolításában nemcsak a szervezők, hanem néhány lelkes résztvevő is aktív szerepet vállalt. Fekésházi János kiemelte, hogy a közösségnek mindig ereje van, mert a tapasztalatok megosztása által tanulhatunk egymástól és fejlődhetünk is.

A fele táv megtétele után lehetőség nyílt természetesen hosszabb pihenésre is egy tányér finom bográcsos elfogyasztása mellett, amihez a Tarnóci Római Katolikus plébánia biztosította a helyet.

A KMNE a későbbiek során is arra törekszik, hogy értékes és tartalmas lehetőségeket kínáljon a nagycsaládosok számára, valamint azoknak is, akik bár szerettek volna, de ezúttal nem tudtak csatlakozni a résztvevőkhöz.



« Vissza Vissza a lap tetejére

Hírlevél feliratkozás



Eseménynaptár